website created by
orbie computers

 


A FÖLD NAPJÁT ÜNNEPELTÜK


Iskolánk adott otthont a Föld napja csütörtökön megtartott rendezvényének, amelyet Nagyszombat megye, Csallóközi Népművelési Központ és az oktatási intézmény közösen szervezett.Az ünnepség elején a Krpčiarik néptánccsoport szórakoztatta a közönséget, majd az iskola diákja, Molnár Ildikó egy József Attila verset adott elő. A rendezvényen beszédet mondott Hájos Zoltán, városunk polgármestere, aki kiemelte a környezetünk védelmének fontosságát, s annak mindennapi kihívásait, valamint a Föld napja történelmi hátterét is megvilágította a középiskolásoknak. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is szólt a közönséghez, ő példákon keresztül igyekezett elmagyarázni a diákoknak, miért is fontos tenni a magánvagyon mellett a közös vagyonért, a természetünkért is.
A folytatásban Mucska Hajnalka és Tóth Nikoleta gitárkísérettel egy cseh dalt adtak elő, majd Lőrincz Ákos és Marsal Margaréta zenés produkcióját követően a kultúrprogramot az iskola diákjai által előadott Barackfa-dal zárta.
Majd a meghívott vendégek kivonultak az iskola kertjébe, ahol Berényi József, Hájos Zoltán és Vida Aranka, az iskola igazgatónője a Föld napja alkalmából közösen elültették a hársfát.