website created by
orbie computers

 


    A gólyák avatása - 2011. november 18.

Megint elérkezett egy újabb fordulópont – főleg az elsősök életében. Bár szeptembertől ők is az iskolánk diákjai, igazán az avatásuk után fogadjuk őket köreinkbe. Mint minden éven, az elsősök idén is izgalommal teli várakozással néztek ennek a napnak elébe. Az idei elsősöket nagy dicséret illeti, hiszen nagyon leleményesen találták ki a bemutatkozó műsoraikat, és ügyesen teljesítették a rájuk kiszabott feladatokat. A fogadalom tétel után pedig mindenki iskolánk beavatott diákjává vált.

1.A – Bemutatozásképp a Magna Cum Laude együttes Pálinka dalával okoztak nekünk mámoros hangulatot. Igen, ugyanis ezt énekelték… bár elég nehezen indult a dolog számukra, de egy kis nézői biztatás után minden rendbe jött. Talán azért is indult nehezen a dolog, mert már izgultak a rájuk kiszabott feladat miatt, amiben bóják közt kellett szlalomozniuk. Igen ám, de nem is akárhogyan! Ping pong ütővel és labdával a kezükben, fejükön pedig egy könyvvel. A félelem ellenére nagyon ügyesen teljesítetté a kiszabott feladatot.

1.B – Ha szavazást indítanánk az avatás legjobb produkciójáról, valószinűleg ők kapnák az egyik legmagasabb szavazatszámot. Bizony,ugyanis a Való Világ című valóságshowból ellátogatott hozzánk Gigi, Laci és Alekosz,persze az elsősök személyében Az ő általuk alkotott Kultúrcsürhe zenekar nagy sikert aratott, csakúgy mint a HaddAbba zenekar, amely az Edda zenekar Kör közepén állok című dalát énekelte. Az avatási feladatukban pedig összeköthették a kellemeset a hasznossal, ugyanis felülések közben kellett lufit fújniuk.

1.C – Amikor a „cések” megérkeztek a színpadra valószínűleg sokak fejében az fordult meg, hogy már megint itt egy újabb zenés- énekes produkció. De nekik is sikerült meglepni minket, ugyanis nem csak hogy elénekelték, de még el is játszották Demjén Ferenctől a De nehéz az iskolatáskát. Hogy mit szabtak ki nekik idősebb diáktársaik feladatul? Ők is meg lettek tornáztatva,ugyanis pókmászásban kellett medicinlabdával közlekedniük.

1.K – Egy igazi mindent elsöprő táncprodukciót hoztak el nekünk. Pár percbe sűrítve láthattuk a kacsatáncot, a makarenát, boxoltak a Rockyra és a legendás Las Ketchup együttes dalára is ráztak. Igazán dícséretes, hogy osztályfőnökük is beszállt a produkcióba mégjobban emelve a színvonalat. Kétség kívül ők is sok szavazatot kapnának azon a képzeletbeli szavazáson. Ők úgy lettek avatva, mintha tudtuk volna, hogy táncolni fognak. Egy százlábút alkotva egymás lába között kézenfogva kellett néhány zenei alapra táncolniuk.

1.L – Énekkel kezdtek… illetve kezdtek volna, elég bátortalanul. A nézők és Ollé Ildikó segítségével megbátorodva a diákok már tökéletesen adták elő
  a No Thanx – Másik nemzedék című dala után a Pomádét, Michael Jackson féle moonwalk- ot, amibe osztályfőnökük is belesegített. Az avatási feladatuk pedig nem volt túl egyszerű,pumpákon ülve/ ugrálva kellett felfújniuk lufijaikat.

Eláruljuk, hogy nem csak a diákjaink lettek megavatva. Hagyományaink szerint az újdonsült tanárokat is felavattuk. Ők is tettek fogadalmakat, kaptak apró ajándékokat és szigorúan csak gyermekpezsgőt.

Mindent összevetve nagyon jól és poénosra sikerült ez a kis diáknappal egybekötött gólyaavatás, ezért köszönettel tartozunk,kedves igazgatónőnknek, helyetteseinknek, Pőthe Erika tanárnőnek és Ollé Ildikónak, hogy lehetővé tették nekünk ezt a mókával és kacagással teli napot.