website created by
orbie computers

 


GÓLYÁKAT AVATTUNK


Elsősnek lenni mindig nagy kihívást jelent az ember életében. Elsősnek lenni nemcsak azt jelenti, hogy egy ajtót becsukunk magunk mögött, amivel egy szakaszt bizonyára lezárunk, hanem azt is, hogy egy új ajtót nyitunk ki, mely új lehetőségekhez vezet, ugyanakkor új megpróbáltatások elé is állít bennünket. Gólyákat avattak a szakközépiskolában A gólyaavató ünnepségen a rendezvénynek helyt adó helyiségben sok kíváncsi diák és tanár gyűlt össze. Jókedv és ötletes feladatok várták az idei “neratos” gólyákat. Az öt elsős osztály vidám hangulatú közönségszórakoztató műsorát néztük meg nagy érdeklődéssel, melyből kiderült, mennyi jókedélyű, táncos fiatalember és énekes, színpadi tehetséggel megáldott diák látogatja iskolánkat. A visszahozhatatlan hangulatot követve megkezdődött a gólyák próbáratétele.
A rendezvény végén a diákönkormányzat elnöke felolvasta a gólyaesküt, és az elsősök közösen fogadalmat tettek. Ezt követően ünnepélyesen gratulált és átadta az újonnan megválasztott diákelnöknek az elnöki tisztséget szimbolizáló kulcsot. Az avatóünnepség nagyon jól sikerült, erről tanúskodnak a diákoktól visszakapott pozitív élménybeszámolók is.

2017. november 16-án csütörtökön került sor iskolánkban a gólyaavatásra. Mi, elsősök, izgatottan érkeztünk az iskolába, mivel a hetekig tartó próbák után elő kellett adnunk azt a műsort, mellyel az avató ünnepségre lázasan készültünk. Amennyire féltünk, olyan könnyen ment minden. A műsor, melyet az elsősök adtak, változatos volt, hiszen voltak, akik énekeltek, mások táncoltak vagy éppen egy szokványos napot imitáltak az iskolában. Az avatáson minden elsősnek ugróiskoláznia kellett az újdonsült osztályfőnökükkel. Vidáman és nevetéssel telt az egész nap, melyet végül az igazgatónő beszéde zárt le.

Mikóczy Bettina, I.L

Az augusztusban megszervezett fergeteges gólyatábort tetőzte a novemberben megrendezett elsősavatás, melyen valamennyi gólya újra találkozhatott, hogy egy jót szórakozhasson. Minden elsős osztálynak össze kellett állítania egy sajátos műsort, mellyel bemutatkoztak a tanári karnak, illetve iskolánk diákjainak. Ez a próbatétel arra is jó volt, hogy egy igazi osztályközösséggé formáljon bennünket. A felkészülés és a próbák összekovácsolták az osztályt. Az idősebb diákoktól feladatokat kaptunk, amit teljesítenünk kellett. Az új tanárokról sem feledkeztek meg. Mindezek után jött a fogadalomtétel, mellyel a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola büszke diákjaivá váltunk.

Sofia Nagyová, I.K

Elsősként én is átestem az avatáson a többi újonchoz hasonlóan. Maga az esemény nagyon tetszett, hiszen ötletes feladatokkal készültek a tanárok és a felsőbb évfolyamosok egyaránt. Először kissé tartottam az egésztől, de a vicces szituációk és feladatok elfoszlattak minden aggályomat és nevetve csináltam végig a feladatokat. Tetszett, hogy nemcsak a diákok, hanem iskolánk új tanárai is kaptak a mókából. Az elsősök sajátos produkciói színesebbé tették az avatást. Úgy érzem, hogy egy remek hangulatú, ötletekkel teli és hihetetlenül szórakoztató elsősavatáson estem át, melyre még nagyon sokáig fogok emlékezni.

Egyházi Kristóf, I.K