Iskolánk diákjai április elején háromnapos tanulmányi kiránduláson vettek részt a lengyelországi Krakkóban és Auschwitz-Birkenauban.
Iskolánkban immár hagyománynak számít, hogy évente legalább egyszer többnapos tanulmányi utat szervezünk diákjaink számára. Az évek során iskolánk tanulói jártak már többször Prágában, Velencében, Caorle és Lido di Jesolo városában, illetve Krakkóban és Auschwitz-Birkenauban is.
Még a kirándulás előtti órákon kiveséztük az adott témakört, a zsidókérdést és a holokausztot, néztünk prezentációt, hallgattunk hanganyagot és a csoda is megtörtént. Az a fajta csoda, amikor a tanár csak ül és hallgat. Hallgatja, ahogy a diákjai óráról órára többet tudnak, mert hozzáolvastak,
dokumentumfilmet néztek és komoly párbeszédet folytatnak egymással. És ekkor a tanár jegyzetel. Jegyzetel, mert a diákjai olyan filmeket néztek a témával kapcsolatban, amiket ő még nem látott, de a közeljövőben megnézi őket. Ilyen órák után érzem, hogy igen, mégiscsak érdemes ezt csinálni.
Mikor elérkezett a kirándulás napja, ötvenkét diákkal, a kolléganőkkel, tudással és programtervekkel felvértezve elindultunk iskolánk parkolójából. Az út gyorsan eltelt, a kora délutáni órákban már a szállásunkon voltunk, ahonnan Krakkó főterére csodálatos kilátás nyílt. Pár lépésre volt tőlünk
a Posztócsarnok és a Mária-templom. A Wawelra is elsétáltunk, ahol megnéztük Krakkó jelképét, a sárkány szobrot, és megtudtuk azt is, miként győzte le egy fiatal fiú, Krak a vérszomjas sárkányt, hogyan kapta a nevét a város, és miért lóg a templom bejáratánál egy óriási mamutagyar.
Látogatásunk az Auschwitz-Bireknau-i tábormúzeumba a vártnál is jobban sikerült. A tábort magyar idegenvezetővel tekintettük meg, aki a végén odasúgta nekünk, hogy ilyen hatalmas csoporttal, akik ennyire fegyelmezetten viselkednek, ritkán van dolga. Mielőtt átmentünk volna autóbusszal Birkenauba, az idegenvezetőnktől rövid szünetet kaptunk. Ekkor a parkolóban
kérdeztem a gyerekeket, mik a benyomások, megérte-e eljönni ide. A komoly válasz egy mindig vidám, mindenből viccet csináló fiú szájából hangzott el: „Tanárnő, ide minden iskolásnak el kellene jönnie”. Egy mondat minden részletezést mellőzve. De halkan, komor hangulatban. Ekkor tudatosult bennem, hogy megérte. Megérte őket elhozni ide.
