website created by
orbie computers

 


Gólyatábor és avatási ünnepség


November 15. és 16. rendhagyó nap volt iskolánk elsős diákjai számára, hiszen ekkor került sor az immáron harmadik alkalommal megrendezett gólyatáborra és az új tanulók avatására. A felsőbb évfolyamok segítségével és az itt oktató tanárokkal együtt az első osztályt látogatók kedd este visszatértek az iskola épületébe, hogy egy kellemes, szórakoztató estét töltsenek el az osztálytársaikkal és tanáraikkal. A harmadikos tanulók számos feladattal, meglepetéssel készültek az újoncoknak, s ebből az iskola friss tanárai sem maradhattak ki, nekik is jutott egy-egy feladat az este folyamán. A diákok szakmacsere elnevezés alatt különféle foglalkozások bőrébe bújhattak, az autószerelő diákoknak például varrni kellett, a szakácsok és egyéb szakmát tanulók pedig sérüléseket láttak el. A vacsora és a foglalkozások után a tánctudásukat is megmutathatták, hiszen éjfélig tartó diszkó várta a gyerekeket és oktatóikat, akik az éjszakát is az iskola termeiben töltötték.
Szerda reggel folytatódtak a programok, a Csaplár Benedek Művelődési Központban avatták fel hivatalosan az iskola diákjaivá az elsős tanulókat, akik minden feladatot teljesítve, becsületesen tettek fogadalmat, hogy a tanulmányaik során igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni magukból. Az iskola újdonsült pedagógusai pedig oklevelet kaptak, hogy immáron ők is hivatalos tagjai az intézménynek. Az iskolában nagyon aktívan működik a Diákönkormányzat. Minden évben új elnököt választanak a diákok. Idén Új Sándor, III. K osztályos tanuló töltheti be ezt a tisztséget. Ő szimbolikusan át is vette az iskola kulcsát, és megígérte, hogy az iskolában továbbra is szervezni fogja az aktív diákéletet.
Az eltelt két nap nem csak a szórakozásról és a mókáról szólt, az iskola vezetésének célja elsősorban az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a tanulókat, jobban ismerje meg egymást diák és tanár, hisz a közös munka egész éven át csak így lehet igazán gyümölcsöző.

Rajkovics Haizok Melinda
az iskola pedagógusa