website created by
orbie computers

 


Rendhagyó irodalomóra a magyar költészet napja alkalmából


A Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában hétfőn, a neves költő József Attila születésnapján rendhagyó irodalomóra keretén belül interaktív módszerrel hangzottak el versek, fejtegetések, elemzések. A többéves múltra visszatekintő LÁMPALÁZ diák-színjátszócsoport – szakítva a hagyományos versmondásokkal és köszöntőkkel – idén egy interaktív előadást tartott az iskola diákjainak és tanárainak, melyben helyet kapott egy filmrészlet, nyelvművelő fejtegetések sorozata, megzenésített versek, valamint a Slam Poetry 'előadó költészeti verseny'. A diákok csoportja először a Holt költők társasága című filmből merítve cáfolta a korábbi értelmezéseket és verselemzéseket, majd a Föl-földobott kő című verset adták elő énekelve. A továbbiakban Benze Imre nyelvművelő gondolataiból hallhattunk olykor poénos, ámde tanulságos nyelvtörőket, majd felolvasások és a Quimby egyik feldolgozott száma következett. Végezetül József Attila életét és verseit énekelték meg a diákok. A hallgatóság hangos tapssal köszönte meg a színvonalas előadást. Az iskola az ilyen és az ehhez hasonló programokkal a szakoktatás mellett biztosítja a diákok általános műveltségének fejlesztését, hangsúlyozva az anyanyelvi oktatás fontosságát.