Ochrana osobných údajov
Személyes adatok védelme

website created by
orbie computers

 


Magyar gasztronómiával zárult a multikulturális projekt


Iskolánkban a magyar kultúrának szánt blokkal véget ért a Regionalizmus és multikulturális nevelés elnevezésű projekt rendezvénysorozata. A „magyar napokat”, ahogy a korábbi „célállomások” (Törökország, Kína) esetében is, az iskola idegenforgalom szakos diákjai nyitották meg. Jól felépített prezentációjuk bizonyította, hogy bár magyarságunk természetes lételemünk, mindig van mit tanulnunk róla. A spektrum a nemzeti jelképek bemutatásától a magyar konyhán át Puskás Öcsiig terjedt. A felkészítő tanárok meg-megszakítva az előadást, amolyan kvízkérdésekkel tették próbára a népes közönség figyelmét. Nem mellékes, hogy az előadók nagyszámú közönség előtt tehették próbára rátermettségüket az iskola multimediális termében. A közönség soraiban a várkonyi Móra Ferenc Alapiskola Kikerics Néptáncegyüttesének tagjai is helyet foglaltak. A népviseletbe öltözött gyerekek nagyszerű műsort produkáltak, ízelítőt adva a magyar néptánc gazdag hagyományából. A szervezők ezúton is köszönetüket tolmácsolják a táncosoknak és a csoport vezetőinek. Másnap magyaros főző-workshoppal zárult az akció, ahol a szakácsok csapata magyar konyhánk remekeit készítette el, vagyis terítékre került az Újházi-tyúkhúsleves, a magyargulyás, és a Gundel-palacsinta.