website created by
orbie computers

 


    Nyílt napok iskolánkban - 2011. január 27-28.

Immár hagyományosan iskolánkban minden év januárjában nyílt napokat rendezünk az érdeklődők részére. Ez remek lehetőség arra, hogy a nálunk továbbtanulni szándékozó diákok megismerhessék a következő évi képzéseket, szakmákat, szakokat, és bemutassuk az iskola infrastruktúráját.

A rendezvényen részt vevő diákokat, szüleiket és tanáraikat az iskola igazgatója ünnepélyesen is köszöntötte, majd csoportosan iskolánk tanárai körbevezették a látogatókat. Az aulában az egyes szakmákat bemutató standokat készítettünk, hogy szemléltessük a gyakorlati képzésen folyó munka eredményeit.

Reméljük, hogy az egyre nagyobb diáklétszám-arány a 2011/2012-es évben is folytatódik, hiszen teljesen új iskolaszárny várja a nálunk tanulni vágyókat. Az új környezet lehetőséget ad az oktatás színvonalának növelésére is. Bízunk benne, hogy a nyílt napoknak köszönhetően sok diák úgy döntött, hogy nálunk folytassa további tanulmányait.