Mikormegérkeztünk a célhelyre, egy kis falucskába Kolymbiába  teljesen új, szokatlan világba csöppentünk. ”Ez aztán az élet, Azta...” - hangzottak a csodálkozások szavai. Már magában a repülés is óriási élmény volt. Egy apartman lett az új otthonunk  nekünk, a csapatunk első részénék, majd többek között azoknak, akik 15-én érkeztek. Hárman még egy közeli apartmanban laktak, viszont egy lány kissé távolabb került tőlünk, neki 4 hónapig szlovák lakótársakkal kellett osztoznia. Nekünk akadtak görög, lett, romániai magyar, majd szlovák lakótársaink is. A szállást egy egyszerű intrisszállóhoz tudnám hasonlítani, kellemes környezettel.

Az első munkanapom rögtön a megérkezés utáni délutánon kezdődött. Délelőtt a Port Royal hotelben ismertették velünk a szabályokat, a munkafeltételeket. Az aláírt szerződés szerint, mindnyájunknak az ötcsillagos Port Royal nevezetű hotelben kellett volna munkahelyet kapnia, viszont jómagam és az osztálytársnőm a közeli Kolymbia Star**** nevezetű hotelben kaptunk végül állást, mivel jóval kevesebb alkalmazott volt ott, viszont jóval több vendég. E két hotel igazgatója azonos, szóval a két hotel összeköttetésben áll. Így utólag nem is bánom.

Mindenki társa egy “cajgli” lett. Igen, minden nap „bicigliztünk” a munkahelyünkre.

Sokan kerültek konyhára, néhányan köztük én is pincérkedtem, az osztálytársnőm pedig a Kolymbia  Star bárjában dolgozott. Különböző intervallumok (pl. reggel 7-től 11-ig, este 6-tól 10-ig, reggel 8-tól 12-ig, továbbá este 6-tól 10-ig, délután 4-től 12ig, délután 2-től 10-ig, majd reggel 7-től délután 3-ig) között zajlott a munkamenet. Kötelezően 8 órát kellett ledolgoznunk. Szabadnapokat a hoteltől függően kaptunk, a Port Royal-osok hetente minimum egy szabadnapot kaptak, én viszont nagyon keveset, a 4 hónap alatt körülbelül 3 fél szabadnapot, valamint egy egész napos szabadságot kaptam, a hiányos munkaerő miatt.

A konyhai feladatok közé tartozott például a rákpucolás, a palacsinta- és gofrisütés, főzés, a pincéri feladatok közé a megterítés, a takarítás.

A kollektíva nagyon jó volt, rengeteget nevettünk, szórakoztunk a görög, albán  kollegákkal. Az angol nyelvet hoztuk közös nevezőre, ami könnyen ment, hiszen az ottani emberek sem vágták kenték anyanyelvi szinten az angol nyelvet. A vendégekkel sem volt különösebben gond, nagyon kedves, segítőkész vendégek érkeztek szerencsére. Főként olasz, német, cseh nemzetiségűek látogatták hotelünket, de akadtak magyar, szlovák, brit, francia és lengyel turisták is. Sokan jutalmaztak minket borravalóval. Én személy szerint minden este kaptam. A fizetés pedig az első hónapban készpénzben, majd bankkártyán zajlott. Úgy érzem nem tettek velünk kivételt, keményen kellett dolgoznunk.

A sok munka során azért a szórakozásra is jutott idő. A helyi bárokat, kávézókat előszeretettel látogattuk, ahol mindig kaptunk kedvezményeket. Kolymbia városa nem sok látnivalóval szolgált, mivel egyfajta turistaközpont rengeteg hotellel és apartmannal, viszont a tengerpartja csodálatos. Ezenkívül még  két szépsége van, az egyik Tsampika Beach, amiről az a hír járja, hogy a hegy tetején lévő templomban, azok a nők, akik nem tudtak teherbe esni, az imádkozás után sikerült nekik. Gyönyörű kilátás nyílik a hegy tetejéről a falura. Másik az ún. Seven Springs/Epta Piges (,,hét tavasz,,). 2 km-re található Kolymbiától. A terület a 7 természetes forrás után kapta a nevét. A feltörő forrásvíz  a kis mesterséges tó táplálója. Egy alagúttal van összekötve, amit olasz konstruktorok és munkások építettek 1931-ben. Az alagút 150 méter hosszúságú és 13 méter magasságú. A kis tó 200 m hosszúságú, és 8 méter mélységű. Ez az egyetlen hely Rodoszon belül, ahol a turisták élvezhetik az úszást a "friss" vízben. A kikapcsolódást fokozza a gyönyörű erdő látképe.

Ezen kívül lehetőség nyílt a közeli falukba is ellátogatni – Lindos, Faliraki, Arhangelos. Kolymbiától 25 km-re elterülő Rodosz városa is pazar élményeket nyújtott számunkra. Sokkal színesebb, zsúfoltabb, rengeteg üzlettel, bazárokkal, bárokkal telis tele. Rodoszon belül sikerült ellátogatnunk az Óvárosba is,  ami rendkívül sok kultúra emlékét hordozza magában, s elég jó állapotban maradt fenn.

Úgy érzem a többség csupa jó emlékkel, élménnyel és rengeteg tapasztalattal tért haza. Önállósodtunk, távol szüleinktől, barátainktól, szinte teljesen magunkra hagyatva.

Október 1-je reggel 8 óra, újra fekszem az ágyamban, s azt hiszem az egészet csak álmodtam.

Köszönjük igazgatónőnek, hogy élhettünk ezzel a lehetőséggel.